Sokszor nem igazán tudjuk megfogalmazni, mi is a különbség véradás és plazmaadás között, pedig a két eljárás nagyon is sok mindenben eltér egymástól. A véradásról a legtöbben már hallottak, azonban azt, hogy mire jó a plazma, kevesebben tudják, ezért most összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat a vérplazmával kapcsolatban.
A vérplazma jelentősége
A vérplazma a vér folyékony részét alkotó sárgás színű folyadék. Mintegy 90%-ban vízből áll, a fennmaradó 10%-ot pedig olyan, a szervezet számára nélkülözhetetlen anyagok adják, mint a különféle fehérjék, ásványi anyagok, hormonok vagy vitaminok.
A szervezetben játszódó számos folyamatért felelős, mint például:
- fenntartja a vérnyomás és vérkeringés kényes egyensúlyi állapotát,
- a tápanyagokat eljuttatja a sejtekhez,
- eltávolítja a salakanyagokat,
- fokozza az immunrendszer hatékonyságát,
- támogatja a véralvadást.
A vérplazma szerepe a gyógyászatban
Láthattuk, hogy szervezetünk működése szempontjából nélkülözhetetlen a plazma és a benne lévő anyagok. Ebből adódik, hogy sok olyan beteg túléléséhez járulhatunk hozzá, akiknek a plazmából készült gyógykészítményeken az élete múlik, mivel semmilyen más forrásból nem juthatnak hozzá a hatékony terápiájukhoz. Azok a gyógyszerek ugyanis, amelyek plazmából készülnek, nem állíthatók elő mesterségesen.
A plazmából készült gyógyszerekkel nagyon sokféle betegség válik gyógyíthatóvá:
- az immunhiányos betegségek,
- hemofília és más vérzékenységi problémák,
- súlyos égési sérülések kezelése,
- máj- vagy vesebetegségek,
- autoimmun betegségek, szervátültetések.
A vérplazmából készülhet IVIG (intravénás immunglobulin), ami nagyban hozzájárulhat az immunerősítéséhez. Az albumin pedig az égési sebek kezelésében játszik nagy szerepet.
A plazmaadományok tehát számos beteg életét teszik könnyebbé, elviselhetőbbé, és már egyetlen adománnyal is több beteg gyógyulását támogathatjuk egyszerre.
A plazmaadás menete
A legelső plazmaadást megelőzi egy úgynevezett alkalmasítási vizsgálat, amely során azt vizsgálják, hogy valóban egészségesek vagyunk-e. Ezt követően az első plazmaadásunkon megismerkedünk a ferezisgéppel, ami az orvostudomány egyik nagy technológiai vívmánya.
Ez a készülék képes szétválasztani a vér folyékony összetevőit a szilárdaktól, majd a folyékony rész (vagyis a plazma) egy speciális zsákba jut, míg a szilárd alkotóelemeket a precíz készülék képes visszabocsátani a szervezetbe.
Miért jó a plazmaadóknak?
Aki úgy dönt, hogy plazmaadó hőssé válik, az számos előnyhöz juthat hozzá ilyen módon, kezdve azzal, hogy a plazmaadásért a plazmaközpontok (mint amilyen a Plazma Center is) juttatást biztosítanak, ami akár egészen jó keresetkiegészítés is lehet.
Nem hanyagolható el az a szempont sem, hogy rendszeres egészségügyi kontrollon vehetünk részt. Mindezeken túl pedig egy nagyszerű közösséghez tartozhatunk.
Láthatjuk tehát, hogy a plazma valóban egy kincs – és ezt a kincset nem zárhatjuk el embertársaink elől.
