Ha ma meglátod a színes, aszimmetrikus bútorokat, a geometrikus mintákat és azokat a laminált felületeket, amik mintha egy rossz álomból léptek volna elő, valószínűleg azonnal a nyolcvanas évekbe katapultálsz. Ez a stílus, a Memphis Group öröksége, nem pusztán dizájn volt, hanem egy kulturális kiáltvány, egy radikális szakítás a minimalizmus unalmas, racionális diktatúrájával. Alig hat évig tartott a működésük, de a hatásuk máig velünk él, és most, a posztmodern reneszánsz idején, talán minden eddiginél fontosabb megértened, miért kellett ez a szándékos esztétikai sokk a világnak. Lássuk, miért rajongsz ma is azért, ami egykor a rossz ízlés csúcsának számított.
Az 1980-as évek ízlésromboló forradalma
A nyolcvanas évek elején a modernizmus már rég kifáradt, és a tervezőket fojtogatta az a hitvallás, miszerint a formának feltétlenül követnie kell a funkciót. A funkcionalitás és a tiszta vonalak uralták a tereket, de Ettore Sottsass, az olasz dizájn maestro, úgy érezte, ez a stílus halott, lelketlen és túl komoly. 1980 végén összehívta azt a fiatal, nemzetközi tervezőcsoportot, akik osztoztak a frusztrációjában, és éppen ezen a találkozón született meg a legendás név: Memphis.
A történet szerint éppen Bob Dylan „Stuck Inside of Mobile with the Memphis Blues Again” című dala szólt a lemezjátszón, amikor el kellett dönteniük, minek nevezzék az új kollektívát. A név tökéletesen tükrözte a kettősséget: egyszerre idézte az ókori Egyiptom misztikumát és az amerikai rock and roll energikus, populáris kultúráját. Ez a keverék lett a posztmodernizmus kvintesszenciája, ahol a magas és az alacsony kultúra szándékosan összemosódott és ütközött. A csoport célja az volt, hogy provokáljanak és nevessenek az elitista dizájnkonvenciókon.
A cél nem a kényelem vagy a tartósság volt, hanem a kommunikáció és a reakció kiváltása. A Memphis-daraboknak szólniuk kellett hozzád, akár szeretted őket, akár gyűlölted, csak az volt a fontos, hogy ne maradj közömbös.
A „dekoráció a bűn” dogma halála
A modernista kánon szerint a díszítés bűn, a forma követi a funkciót, és a bútoroknak időtlennek kell lenniük. A Memphis Group pontosan ezt az axiómát dobta ki az ablakon: náluk a forma követte a stílust, a dekoráció pedig maga volt a lényeg. Elővettek minden olyan anyagot, amit a „jó ízlés” évtizedek óta száműzött, például a merész, mintás laminátumokat, amelyek ipari, olcsó hatást keltettek, de valójában nagyon drága volt az előállításuk. Ez a gesztus tudatosan provokatív volt, hiszen szembement azzal a márványt, egzotikus fát és krómot használó luxusanyag-használattal, ami a korabeli felső kategóriás dizájnt jellemezte.
Gondolj csak a híres Carlton könyvespolcra, ami inkább tűnik egy gyermekrajznak vagy egy totemnek, mint praktikus tárolóegységnek. A darab aszimmetrikus, merész, és a stabilitása is megkérdőjelezhető, mégis ikonikus műalkotássá vált, ami ma a dizájn múzeumok állandó gyűjteményeibe tartozik. Ez nem bútor, hanem egy popkulturális szobor a nappalidban, ami fittyet hány a hagyományos bútorgyártás szabályaira.
A színpaletta is messze elrugaszkodott a földszínektől és az elegáns fehértől. Használták a primer színeket, a neont, a pasztelleket, a rikító sárgát és a kobaltkéket, mintha egy kommersz képregényből szöktek volna elő. Sottsass tudatosan alkalmazta a geometrikus mintákat, a squiggles-eket (hullámvonalakat) és a foltokat, amik ma már azonnal beazonosíthatóak a csoport védjegyeként. A Memphis Group bebizonyította, hogy a dizájn lehet játékos, ironikus és felszabadítóan rossz ízlésű anélkül, hogy elveszítené művészi értékét.
Hatás és híresség: Bowie és Karl Lagerfeld
Amikor a Memphis 1981-ben Milánóban bemutatkozott, a reakciók skálája a teljes elborzadástól az azonnali imádatig terjedt. A konzervatív kritikusok egyenesen a dizájn halálát látták benne, a fiatal művészek és gyűjtők viszont forradalmat ünnepeltek. Ez volt az a pillanat, amikor a dizájn kilépett az elit, múzeumi körökből és belépett a popkultúrába, gyorsabban, mint azt bárki gondolta volna. Sokan azonnal meglátták benne a jövőt, míg mások csak egy rövid életű, drága viccnek tekintették, ami hamarosan elfelejtődik.
A csoport hamarosan a celebek és a művészeti szcéna kedvencévé vált, akik imádták a stílus színházi jellegét. David Bowie például hatalmas gyűjtő volt, aki imádta a Memphis Group játékosságát, a színpadhoz illő esztétikát, és több mint 40 darabot birtokolt. Karl Lagerfeld, a divat császára, annyira beleszeretett a mozgalomba, hogy egész Monte-Carlói lakását Memphis darabokkal rendezte be, ezzel is legitimálva a stílus presztízsét a luxus szegmensben.
Bár a csoport maga 1987-ben feloszlott, mivel Sottsass ekkor érezte úgy, hogy a mozgalom elérte célját és ideje továbblépni, a kultusza megmaradt. A darabok ára a mai aukciókon az egekbe szökik, ami jelzi, hogy amit egykor olcsó, popos gegnek tartottak, az mára felbecsülhetetlen értékű művészetté nemesedett. Az eredeti darabok a 20. századi dizájn ikonikus, meghatározó emlékei.
Miért releváns ma a Memphis-stílus?
A 2010-es évek vége felé megkezdődött a Memphis-stílus látványos visszatérése, ami tökéletesen illeszkedik a mai vizuális kultúrához, különösen a digitális térben. Az Instagram-generáció, amely belefáradt az unalmas, steril, skandináv minimalizmusba, újra felfedezte a színeket, a geometrikus merészséget és a szándékosan „rossz” ízlést. A maximalizmus és a merész személyiség kifejezése a dizájnban ma ismét trend, és a Memphis erre kínálja a leghatározottabb, legvidámabb vizuális választ.
Gondolj bele: a Memphis Group lényegében a digitális esztétika korai előfutára volt a merész, egymáshoz nem illő textúrák és a kontrasztos színek használatával. A minták, a kontrasztok és a szinte pixelesnek tűnő színek tökéletesen működnek a képernyőn, és azonnali vizuális ingert nyújtanak. Ez a stílus nem kéri a figyelmedet, hanem követeli azt, ami a mai tartalomfogyasztás rohanó világában kritikus szempont a figyelemfelkeltés szempontjából. Ez a lázadás a szürkeség ellen, a design, ami nem fél viccesnek vagy giccsesnek lenni.
Ha tehát legközelebb belefutsz egy rikító, aszimmetrikus vázába vagy egy geometrikus polcba, ne feledd: nem csak egy bútorral állsz szemben. Egy kulturális állásfoglalást látsz, ami azt üzeni, hogy a művészetnek és a dizájnnak nem kell mindig komolynak lennie ahhoz, hogy mély értékkel bírjon és formálja a jövőt. A Memphis Group megtanított minket arra, hogy a kísérletezés, a humor és a szándékos esztétikai hiba is lehet zseniális, sőt, alapvető fontosságú a kreativitás szempontjából.
